A minap Lana Blakely YouTuber videója gondolkodtatott el, amiben arról filozofált, hogy majdnem 30 évesen nincsen életcélja, és vajon kell-e tényleg egy nagy életcél nekünk, embereknek? Vagy az életünk egy véletlen, mély jelentés nélkül, esetleg pont az ellenkezője? „I guess we are not meant to know for sure” (Azt hiszem, nem arra lettünk elrendelve, hogy biztosan tudjuk.) - mondja.

Több kijelentése is mélyen érintett, hiszen, mint sokakat, engem is sokszor elgondolkodtat, hogy szükségem van-e egy nagy, mindent felülmúló életcélra, amely által jobbá teszem ezt a világot, vagy ahogy Lana mondja, „The little things are what matter the most. To me.” (A kis dolgok a legfontosabbak. Legalábbis nekem.) - élvezzük a mindennapi kis örömöket, és a mikrokörnyezetünkben élő emberek életét tesszük szebbé. Legyen az a reggeli tejeskávé, amit annyira szeretünk, vagy egy rövid, kedves beszélgetés a szomszéddal, az otthonunk csinosítása és rendben tartása, vagy úgy tényleg szívből élvezni a világ apró (de közben nagy) csodáit, amik legtöbbször ott hevernek a lábunk előtt.

I wish I had appreciated myself more at every stage of life - Lana Blakely

A belső civódás, amikor a hobbijainkat üzletté tennénk, majd egyik pillanatban egy kávézót nyitnánk, a másik pillanatban influenszer pályára lépnénk, majd rájövünk, hogy mindegyik lehetőség vonzó, de egyik sem tűnik az igazinak. Ez a döntésképtelenség frusztráló lehet, mivel azt érezzük, hogy bármelyik út, amit választunk, más fontos lehetőségektől foszt meg minket.

Lana megemlít egy sokat mondó idézetet Sylvia Plath amerikai költőtől, aki művészien írja körül a benne (bennünk) lezajló döntésképtelenséget:

"Láttam, ahogy az életem ágazik szét előttem, mint a zöld fügefa az elbeszélésben. Minden ág végén, mint egy kövér lila füge, egy csodálatos jövő csalogatott és kacsintott. Az egyik füge egy férj és egy boldog otthon és gyerekek voltak, a másik egy híres költő, a harmadik egy zseniális professzor, és egy másik füge Ee Gee, a csodálatos szerkesztő, és egy másik füge Európa, Afrika és Dél-Amerika, és egy másik füge Konstantin, Szókratész és Attila és egy csomó más szerető különös nevekkel és szokatlan foglalkozásokkal, és egy másik füge egy olimpiai női evezős bajnok, és ezek fölött és túl még sok más füge, amit nem tudtam teljesen kivenni. Láttam magam, ahogy ülök ennek a fügefának a tövében, éhen halva, csak mert nem tudtam eldönteni, melyik fügét válasszam. Mindegyiket akartam, de egyet választani azt jelentette, hogy az összes többit elveszítem, és ahogy ott ültem, képtelen voltam dönteni, a fügék elkezdtek ráncosodni és megfeketedni, és egyenként leestek a lábam elé."

Eredeti nyelven:

“I saw my life branching out before me like the green fig tree in the story. From the tip of every branch, like a fat purple fig, a wonderful future beckoned and winked. One fig was a husband and a happy home and children, and another fig was a famous poet and another fig was a brilliant professor, and another fig was Ee Gee, the amazing editor, and another fig was Europe and Africa and South America, and another fig was Constantin and Socrates and Attila and a pack of other lovers with queer names and offbeat professions, and another fig was an Olympic lady crew champion, and beyond and above these figs were many more figs I couldn't quite make out. I saw myself sitting in the crotch of this fig tree, starving to death, just because I couldn't make up my mind which of the figs I would choose. I wanted each and every one of them, but choosing one meant losing all the rest, and, as I sat there, unable to decide, the figs began to wrinkle and go black, and, one by one, they plopped to the ground at my feet.”

― Sylvia Plath

‍

Rengeteg gondolat kezdett el kavarogni a fejemben, miután megnéztem a videót. 34 éves vagyok, és egyre kevesebb „nagy“ tervem van. Cserébe egyre boldogabb vagyok.

A húszas éveim végül nem úgy alakultak, ahogy terveztem: annál sokkal jobban. Megtervezni az egész utat, ami előttünk áll, részben biztonságérzetet ad, viszont részben elveszi a lehetőséget, hogy valami a tervünknél sokkal jobb történjen, és annak is nagy a valószínűsége, hogy nem tudjuk élvezni a jelent.

„I wish I had appreciated myself more at every stage of life” (Bárcsak jobban megbecsültem volna magamat az élet minden szakaszában.) - Lana Blakely

Nem érdemes őrlődni rajta, de ha visszatekerhetném az időt, egyértelműen jobban elengedném a terveimet, és élvezném a jelent, és azt a sokkal jobbat, „nagyobbat“, amit mint ajándék kaptam az élettől. Hiszen a terveink annak a pici élettapasztalatnak a szüleményei, amit addigi rövid életünk során megéltünk. Limitált. De mindennél sokkal színesebb és nagyobb a világ.

Ez nem jelenti azt, hogy ne legyenek céljaink, mert szerintem nagyon is jó, ha vannak. Reggelente motiváltan felkelni és alig várni, hogy dolgozhassunk az álomprojektünkön, lefoglalni egy utazást, amire már jó ideje gyűjtünk, vagy megtervezni egy egészséges meal prep-et, amivel fittebbek és egészségesebbek leszünk - a célok segítenek összeszedettebbek lenni és tényleg elindulni abba az irányba, amelyikbe szeretnénk menni.

Az "Ikigai" című bestseller könyvből is sokat tanulhatunk, mégpedig a boldogság japán titkáról, az ikigairól: az a szenvedéllyel végzett elfoglaltság, amely értelmet ad a mindennapjainknak és az életünknek. Emellett a könyv részletezi azt is, mennyire fontos az apró örömök megbecsülése, az élet kis örömeinek élvezete és az egyszerű dolgok értékelése és hangsúlyozza a mindfulness és a jelen pillanat teljes megélésének jelentőségét. A "nagy" életcélunkat tehát mindennapi kis örömökben is megtalálhatjuk, a könyv szerint (is) például a kertészkedésben.

Tehát legyünk nyitottak, miközben próbáljuk meg a jelent élvezni.

Lelassulni, megismerni és megtalálni valódi önmagunkat (vagy visszatalálni önmagunkhoz), egészen biztosan segít nekünk hosszú távú, igazi boldogságra lelni.

Ne feledjük: Egy kávé a nagymamával vagy egy barátnővel, egy finom és egészséges étel elkészítése, egy séta a természetben, miközben megfigyeljük a fákat, bogarakat, egy jó könyv olvasása - mindezek apró örömök, amelyek, ha elérjük a nagy céljainkat, ha nem, ott lesznek velünk, mint a boldogság legtisztább forrása.

A nagyobb célok eléréséhez érdemes apró, elérhető lépéseket kitűzni magunk elé, amelyeket valóban meg tudunk valósítani, és nem demotiválnak minket azáltal, hogy elérhetetlennek tűnnek. A napi szokásainkat pedig érdemes úgy alakítani, hogy azok segítsenek lépésről lépésre eljutni oda, ahova szeretnénk, miközben amennyire tudjuk, élvezzük a jelent.